Himnusz

 

 

A spanyol himnusz Európa egyik legrégebbi nemzeti himnusza, eredete ismeretlen. Először 1761-ben említik, a Libro de Ordenanza de los toques militares de la Infantería Española-ban, azaz a spanyol gyalogosok trombitajeleinek jegyzékében, amelyet Manuel de Espinosa állított össze. Itt Marcha Granadera, „a gránátosok indulója” címen említik, de szerzőjét nem tüntetik fel.

1770-ben III. Károly hivatalos Becsület-indulóvá nyilvánította a Marcha Granaderát, ami így helyet kapott a különböző ünnepségeken.

A spanyolok nemsokára nemzeti himnuszuknak kezdték tekinteni az indulót, és elnevezték Királyi indulónak, mert mindig hivatalos ünnepségeken, a királyi család jelenlétében játszották.

A Második Spanyol Köztársaság idején (1931–1939), a nemzeti himnusz az 1820-tól ismert  Himno de Riego lett, Francisco Franco diktátor azonban a polgárháború után újra a Marcha Real-t nyilvánította himnusznak (a régi nevén, Marcha Granadera-ként.) A jelenlegit változatát az 1978-as spanyol alkotmány tette hivatalossá, de csak a zenéjét, a szöveget nem. Korábbi szövegét, José María Pemán versét, (amelyre még a múlt század 30-as éveiben adta áldását Francisco Franco), 1978 óta tilos énekelni.

1997 októberében I. János Károly spanyol király nyilatkozatot adott ki, melyben szabályozta a Marcha Real használatát.

A spanyolok 30 éven át voltak kénytelenek beletörődni abba a furcsa helyzetbe, hogy ünnepi alkalmakkor, sportversenyeken nem énekelhetik, legföljebb csak dúdolhatják a himnuszukat, ezért felmerült az ötlet egy új szöveg írására.Az ötlet az új szöveg írására Alejandro Blancónak, a spanyol olimpiai bizottság elnökének a fejében fogant meg, amikor 2006-ban az FC Liverpool stadionjában, a híres Anfield Roadon megtekintett egy labdarúgó mérkőzést. Mély benyomást tett rá az a mód, ahogyan 40 ezer helyi szurkoló énekelte teli torokból a You'll never walk alone-t, a Liverpool "himnuszát".

A 2007-ben kiírt pályázatra több mint 2000 pályamű érkezett. Közülük egy amatőr költő, az 52 éves Paulino Cubero négyszer négysoros alkotását nyilvánította győztesnek a zsűri, amelyben irodalmár, zenetudós, történész és zeneszerző mellett egy atléta is helyet kapott. Ahhoz, hogy Cubero verse tényleg a himnusz szövegévé váljon, első lépésben 500 ezer támogató aláírásra van szükség. Ha ez megvan, akkor kerülhet a szöveg a madridi parlament elé hivatalos jóváhagyásra.

Már a pályázat kiírásakor sokan úgy vélték, hogy a vállalkozást nem koronázhatja siker. Hogyan is lehetne a himnusznak olyan szöveget adni, amely megfelel a részben saját nyelvvel és kultúrával büszkélkedő valamennyi régiónak, köztük azoknak is, amelyek hideglelést kapnak a "nemzeti identitás" hangoztatásától? - tették föl sokan a kérdést. A szkeptikusok jóslatát megerősítik az első reagálások. A Cubero-vers kezdő sora - Viva Espana, azaz éljen Spanyolország - a Franco-diktatúra alatti változat nyitó sorával azonos. Emiatt főként a politikai baloldalon kelthet ellenszenvet, és aligha arat tetszést Baszkföld és Katalónia szeparatistáinak körében.

A második strófa első sora (Szeresd a hazát) a kívülállók fülében ártatlanul csenghet, ám sok spanyol számára megint csak a jobboldali diktatúra évtizedeit idézi. Nevezetesen Franco tábornoknak azt a rögeszméjét, hogy Spanyolország egységes nemzetállam, amely vasszigorral fojtja el a függetlenségre törekvő katalánok, baszkok és mások vágyait. Igaz, a kezdő strófa mintegy elismeri az ország sokszínűségét, amikor arról szól, hogy "énekeljünk együtt, különféle hangon, egy szívből". Ám a politikai pártok első reagálása távolról sem biztató.

 

(http://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyolorsz%C3%A1g_himnusza)
(http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=19429)